Logikusan következik, hogy az első tanítási nap után a második jön... vagy csak nekem ennyire logikus? A heti 32 órámból ma volt 7. Általában nem vészes a dolog, de a nyáron annyira elszoktam a folyamatos beszédtől, hogy az utolsó óra végére éreztem, hogy fáj a torkom. Remélem, hogy nem lesz tartós ez az állapot. Az első hat órában olyanokkal voltam, akikkel már tavaly, vagy tavalyelőtt összeismerkedtünk. Nem is tartott sokáig megbeszélni, hogy mi lesz a tanév programja, így rengeteg idő maradt (a 45 percből), hogy elkezdjük ismételni a tavalyi anyagot. Végeztem egy gyors felmérést, hogy ki volt az az elszánt közülük, aki legalább egyszer elővette nyáron az angolkönyvet és megnézte, mit tanultunk tavaly. Lehangoló volt az eredmény, bár egyébként sem vártam jobbat. Egy 20 fős osztályól 3-an. Aztán elérkezett a mai utolsó óra. Az osztályfőnök előzetes információi alapján 31 fős a társaság. Nem normális dolog. Azok a nagyeszűek ott a minisztériumban el sem tudják képzeli, hogy milyen élmény ennyi "okos" nebulót nem egyszerűen tanítani, hanem lekötni a figyelmét. De én még nem is panaszkodom túlságosan, van olyan osztály, ahol jelenleg 42-en (!!!!) vannak. Még kimondani is szörnyű. Szóval, a hetedik órában egy olyan bandához mentem, nem tévedés, bandát akartam írni, ahol a diákok egy harmada tavalyról bukott ide. Ráadásul sok a hatalmas egóval megáldott kisebbségi. Természetesen vannak közöttük rendesek, de elég, ha van 1-2 hangadó... na, azokat kell betörni, ami nem lesz egyszerű. De ez a jövő feladata. Mára elég volt. Holnap folytatódik.