Csoda, ahogy egy kicsi gyerek napról napra megtanul dolgokat. Ami nekünk felnőtteknek teljesen természetes, az neki mind olyan dolog, amit felfedez, örül neki. Vegyünk például egy befőttes üveg kupakját. Te, kedves olvasó, mire használnád? Valószínűleg megmosnád és rácsavarnád egy befőttes üveg tetejére. És tudod miért tennéd ezt? Mert gyakorlatias vagy és kihalt belőled a felfedezés, a játék öröme. Egy kicsi számára ez az egyszerű tárgy sokkal többet jelent. Lehet vele hangosan dobolni az asztalon, megpróbálhatod betolni a szekrény alá, hogy az fel ne dőljön, odaadhatod a kutyának, hogy majd ő játszik vele... Milyen érdekes, hogy megnyomunk valamit a falon és világos lesz. Belenézünk a tükörbe és egy másik baba néz ránk onnan... Tavaly nyárig elég fura volt a kisbabákhoz való viszonyom. 5 percnél tovább nem igazán tudtam egyet sem elviselni magam körül, mert nem tudtam, mit kell velük csinálni és idegesített, hogy nem tudnak beszélni, sírnak, stb. De aztán megváltozott a helyzet, mert érkezett a családba eg kicsi legény. Valóban olyan volt, ahogy addig gondoltam, mert csak sírt, kakált, aludt, majd ismét ordított. De mégis teljesen más. Ő a mienk. Nem konkrétan az enyém, csak részben... keresztanyailag. Bár én is felelősséggel tartozom érte. Így nyáron meg pláne sokat vagyok vele, amikor szabadságon vagyok. Néha eszembe jut, hogy talán nekem is jó lenne már egy ilyen apróság :-) Remélem a közeljövőben megadatik. Egyszer... kétszer...