Olyan régen írtam, hogy már azt sem tudom, hogyan kell. Visszaolvastam a tavaly nyári és kora őszi bejegyzéseimet... mondanom sem kell, hogy vegyes érzelmeket váltottak ki. Részben örültem, hogy megint eszembe jutott, milyen jó is volt az a pár napos "nyaralás" abban a faházban, és hogy milyen volt felébredni reggel a kedvessel. Viszont abban a pillanatban, ahogy ezek eszembe jutnak, sírni kezdek. Először próbálom elfojtani a sírást, amitől iszonyúan megfájdul a torkom, de aztán csak csorog a könnyem. Vagy nem is kell a blogbejegyzéseket olvasni, elég a telefonban lévő sms-ek valamelyikét megnyitni. Nem múlnak és nem csillapodnak az érzelmek. A kapcsolat kilátástalansága és más egyéb problémák miatt hetek, sőt hónapok óta nem vagyok jól. Lelki problémákkal kezdődött... nem volt kedvem mosolyogni, nem volt kedvem felkelni reggel... Később már fizikailag éreztem a gyengülést, ami oda vezetett, hogy közel 2 hónapig nem tudtam kilábalni a megfázásból. Még most sem vagyok jól, és attól tartok, ez így is fog jó ideig maradni. Nem panaszkodni akarok, csak végre eljutottam oda, hogy mindezt le is tudom írni. És aki egy kicsit is ismer, tudja, hogy most is a könnyeimmel küzdök, amikor ezeket írom. Nem sok öröm van az életemben, mostanában konkértan semmi. Viszont egy valami mégis reményt ad...

"Az Úr az én erőm és paizsom, ő benne bízott szívem és megsegíttettem..." (Zsolt. 28,7)